Az eső végtelenül zuhog a földek mellett, a rendőrök és a falusiak összekeverednek. Bong Joon-ho 'A gyilkosság emléke' című filmje éppen ebben a sárban kezdődik. Míg a hollywoodi sorozatgyilkos thrillerek, mint a 'Zodiákus' vagy a 'Hetedik', a város sötétjében kezdődnek, 'A gyilkosság emléke' a koreai vidék nappali napfényében, de mosdatlan sárba burkolózva indul.
A vidéki nyomozó, Park Du-man (Song Kang-ho) a bűncselekmény helyszínén találkozik az első holttesttel, de a gyerekek játszanak, és a nézelődők a piacon járkálnak. Ez a látvány a 'CSI' vagy a 'Bűnügyi elme' tudományos nyomozó csapatának sokkot okozna. A női holttest szörnyen megrongálva hever a földön, és a nyomozók a lábnyomokkal teli földön járkálnak. A tudományos nyomozás helyett a vidéki nyomozó csak a 'megérzés', a 'tekintet' és a 'falusi pletykák' alapján próbálja megfogni a gyilkost. A történet középpontjában Park Du-man áll.
Park Du-man a tanúknak a 'profilozó' hipnózisa helyett azt kiabálja, hogy 'nézzenek egyenesen', és akire gyanakszik, azt bizonyíték helyett rúgásokkal és erőszakkal támadja meg. Számára a nyomozás nem a 'Mindhunter' logikai profilozása, hanem inkább a 'rossz gyerekek kiválasztásának tehetsége'. Olyan, mintha a 'Pink Panther' Clouseau felügyelője valódi gyilkossági ügyet kapott volna, ami a komédia és a tragédia furcsa keveréke.
Mellettük van a még primitivabb erőszakot alkalmazó kolléga, Jo Yong-gu (Kim Roe-ha). A kínzáshoz közeli bántalmazás, a hamis beismerésre kényszerítő kihallgatás mindennapi eszközeik. Ha a 'Bourne-sorozat' CIA kínzós jelenete filmes túlzás, akkor 'A gyilkosság emléke' rendőri erőszaka annyira valósághű, hogy inkább zavaró. Ennek ellenére ők magukat a 'jogosság oldalán' hiszik. A kis faluban a sorozatgyilkosságok előtt ez a hit nem ingott meg.
De esős napokon, amikor a nőket célozva brutálisan gyilkolnak, a hangulat megváltozik. Egy éjszaka, amikor egy bizonyos dal szól a rádióból, egy piros ruhás nő eltűnik, és másnap elkerülhetetlenül holttestet találnak. Mint a 'Zodiákus' titkos levelei, ez a minta a gyilkos aláírása. Az eset egyre inkább felfedi a struktúráját, és a falu a 'Salemben zajló boszorkányper' félelmébe merül.
A felsőbb hatóságok nyomást gyakorolnak, a média gúnyolja a tehetetlen rendőrséget, mint ahogy az 'Empire' magazin értékeli a filmeket, és nagy terjedelemben foglalkozik az üggyel. Ekkor jelenik meg a Szöulból küldött Seo Tae-yoon (Kim Sang-kyung). Az ő nyomozási módszerei teljesen ellentétesek Park Du-manéval. A helyszínt szalaggal lezárja, és a hipotézisekre, logikára és adat-elemzésre helyezi a hangsúlyt. A szöuli 'racionalitás' és a vidéki 'megérzés' egy fedél alatt találkozik, és a nyomozócsapat belső feszültsége fokozatosan nő.
Du-man és Tae-yoon kezdetben teljesen bizalmatlanok egymással. Du-man számára Tae-yoon olyan városi nyomozó, mint Sheldon a 'Big Bang Theory'-ban, aki csak 'okosnak tetteti magát', míg Tae-yoon számára Du-man csak egy falusi nyomozó, aki 'bizonyíték nélkül üt'. De a sorozatgyilkosságok nem hagynak időt a két férfi büszkeségének megőrzésére.
A holttestek folyamatosan előkerülnek, és a gyanúsítottak, akik ígéretesnek tűntek, rendre alibivel állnak elő, vagy mint a 'Rain Man' Raymond, mentálisan összeomlanak, így az ügy kicsúszik a kezeik közül. Ebben a folyamatban a rendőrség erőszakossága és tehetetlensége, valamint a korabeli légkör nyíltan megjelenik. Az utcai lámpák is alig elegendőek a sötét utakon, a gyárak között húzódó vasútvonalak, és az éjszakai utak, ahol a nők hazakísérve érzik magukat, mind a képernyőt töltik. Míg a 'Taxi Driver' New Yorkja a bűn városa volt, 'A gyilkosság emléke' Hwasungja a biztonság nélküli vidék.
A sorozatgyilkosságok folytatásával a rendőrség belső feszültsége is a robbanás küszöbére érkezik. Du-man egyre inkább ragaszkodik az egyetlen fegyveréhez, a 'csak a látás alapján tudom' megérzéshez, míg Tae-yoon próbálja megőrizni a hidegvérét, de a folyamatosan zűrzavaros nyomozás és ellentmondásos bizonyítékok előtt repedések mutatkoznak. Olyan, mintha a film minden szereplője egy hatalmas ködben, mint a 'Interstellar' fekete lyuka, fuldokolna.
A nézők néha úgy érzik, hogy valaki a gyilkos, majd a következő jelenetben összeomló alibik láttán újra zűrzavarba kerülnek. Nincs egyértelmű csavar, mint a 'Szokásos gyanúsítottak' Kaiser Sozéjében, és nem is nyomja a morális dilemmát a végsőkig, mint a 'Prisoners'. A nyomozás úgy tűnik, hogy folyamatosan körbe-körbe forog, de a kör közepén mindig ott vannak a szörnyen elhagyott áldozatok holttestei.
A film második felére Park Du-man és Seo Tae-yoon, a két nyomozó belső változásaira összpontosít. Eleinte gúnyolják egymást, de fokozatosan egy irányba haladnak a 'talán ez a fickó a gyilkos' elhatározás alatt. Olyanok, mint Batman a 'Sötét lovagban', akik a Jokert üldözik, ők is a láthatatlan gyilkost hajszolják. A fizikai bizonyítékok hiányoznak, a tudományos nyomozás a kor korlátai miatt megbicsaklik, és ezt az űrt a két férfi érzelmei és erőszaka tölti ki.
Amikor végre szembesülnek 'azzal az egy fickóval', a film minden feszültségét egyszerre emeli fel. De 'A gyilkosság emléke' nem ígér feloldást, mint a 'Dirty Harry' vagy a 'A bárányok hallgatnak' tökéletes igazságszolgáltatása. A befejezés és az utolsó pillantás jelentése végül a nézőre marad, hogy átgondolja. Az utolsó pillantás olyan mélyen bevésődik, mint Roy Batty pillantása a 'Blade Runner'-ben, mielőtt meghalna.
A valós események alapján készült, 'Bongtail' hozzáadásával az étel elkészítése
'A gyilkosság emléke' művészete abban rejlik, hogy valós eseményekre építve a kérdéseket a végsőkig feszíti. Az 1980-as évek végén, a valóságban létezett Hwasung sorozatgyilkossági ügy súlyos témáját Bong Joon-ho nem egyszerű reprodukcióként vagy izgalmas thrillerként, hanem 'történelmi drámaként és emberi drámaként' fordítja le, mint David Fincher a 'Zodiákus'-ban.
A film helyszíne, Hwasung vidéke, önmagában a koreai modern történelem hátsó utcáit idézi. A katonai rezsim végén, amikor a demokratizálódás szele még nem fújt át teljesen a rendőrségen, az emberi jogok fogalma még gyerekcipőben jár, és a nyomozási gyakorlatok érzéketlenek a szexuális erőszakra és a nők biztonságára. Ha a 'Mad Men' az 1960-as évek amerikai nemi diszkrétjét mutatja be, akkor 'A gyilkosság emléke' a 1980-as évek koreai női biztonság iránti érzéketlenségét tükrözi. A film nem közvetlenül kritizálja ezeket az elemeket, hanem a kor szellemét mutatja be, így a nézőkre bízza a megítélést.
A rendezés ereje a részletekben ragyog. Az esőben zuhogó földek, a gyárkéményből felszálló füst, az iskolai kirándulásra készülő általános iskolások között átszivárgó szorongás nem csupán háttér, hanem az érzelmek hangját szabályozó eszköz. Az események éjszakáján mindig esik az eső, ami a műfaj szempontjából olyan szimbolikus, mint a 'Blade Runner' örök esője, és valóságosan a bizonyítékok eltüntetésének eszköze.
A nyomozók helyszíni keresése hamarosan a 'már eltüntetett igazság' hiábavaló hajszájává válik. Olyan, mint Sisyphus, aki a követ tolja felfelé, a nyomozók a eltűnő bizonyítékokat hajszolják. Ez az idő és tér a mai nézők számára nem csupán 'régi történet'. Felidézi a koreai társadalom árnyékát, amely valahol még mindig folytatódik. Míg a 'Parazita' a jelenlegi osztályproblémákat tárgyalja, 'A gyilkosság emléke' a múlt rendszerproblémáit vizsgálja. És ez a múlt még mindig folyamatban van.
A színészek játéka nem túlzás azt mondani, hogy 'Daniel Day-Lewis' szintű. Song Kang-ho által játszott Park Du-man kezdetben olyan, mint a 'Pink Panther' Clouseau felügyelője, aki tehetetlen és ügyetlen falusi nyomozóként nevetést vált ki, de az idő múlásával a tehetetlenség által okozott tragédia súlyát teljes mértékben elviseli. A tekintete a film elején és végén teljesen más.
A kezdeti laza tekintet a végére félelemmel, önvádakkal, dühvel és kiábrándultsággal teli mélységgé változik. Olyan, mint Travis Bickle a 'Taxi Driver'-ben, aki fokozatosan őrületbe süllyed, Park Du-man is a megszállottság mocsarába merül. Kim Sang-kyung által játszott Seo Tae-yoon a szöuli 'hideg racionalitás' példájaként jelenik meg, de végül ő is az ügy áldozatává válik. Míg Benedict Cumberbatch Sherlockja érzelmeket elfojtva nézi az ügyet, Kim Sang-kyung Seo Tae-yoonja végül robban.
Amikor az érzelmeket elfojtó arca egy pillanatban elviselhetetlen dühben tör ki, a nézők érzik, hogy ez a film nem csupán egy nyomozós dráma. A mellékszereplők jelenléte is erőteljes. Jo Yong-gu nyomozó erőszakossága és hűsége, a gyanúsítottak aggodalmas arca a film során 'a kor arca' emlékét idézi.
De ez a nevetés nem tart sokáig. Hamarosan megjelennek a holttestek és az áldozatok történetei, és a folyamatos nyomozás a nézők nevetését bűntudattá változtatja. Ez a ritmus adja 'A gyilkosság emléke' sajátos hangulatát. Olyan érzés, mintha nevetnénk, de azonnal szomjúságot éreznénk. Míg a 'Jojo Rabbit' a komédiát és a tragédiát keveri, 'A gyilkosság emléke' a slapsticket és a félelmet vegyíti.
Egy másik fontos szempont, hogy a film nem ad 'helyes választ'. Nem ad határozott választ arra, hogy ki a gyilkos, hogy a rendőrség döntése helyes volt-e, és hogy ez az ügy mit hagyott ránk. Mint az 'Inception' pörgettyűje, az utolsó jelenet kérdéseket hagy a nézőkben. Ehelyett minden nézőnek kérdéseket tesz fel.
"Valóban különbözünk attól az időtől?", "Most, más módon nem hagyjuk-e figyelmen kívül valakinek a tragédiáját?" ezek a kérdések. Ez a lehetőség teszi a filmet olyan élvezhetővé, mint a 'Citizen Kane'-t, amelyet újra és újra meg lehet nézni. Az idő és a nézők életkorának függvényében a figyelembe vett jelenetek és érzelmek változnak.
Félelmetes, de kissé keserű
Ha a 'Zodiákus', a 'Hetedik' vagy a 'Bárányok hallgatnak' típusú jól megírt nyomozós thrillert keres, akkor 'A gyilkosság emléke' szinte kötelező néznivaló. Nem csupán a 'ki a gyilkos' rejtvény megoldásának szórakozása, hanem az emberi karakterek és a kor szellemének ízlelgetése is. A puzzle kirakása helyett a puzzle darabjai közötti résekre való figyelés sokkal izgalmasabb lehet.
Ezenkívül azoknak, akik a koreai társadalom múltját egy kicsit más nézőpontból szeretnék megvizsgálni, ez a film erősen ajánlott. Nem a történelem könyvek vagy a 'Amit tudni szeretnél' típusú dokumentumfilmek 1980-as évek végéről, hanem a falusi rendőrség, a földek, a gyárak és a sikátorok által megjelenített 'életmódtörténetek' emlékével találkoznak. És talán felfedezik azokat a strukturális problémákat, amelyek ma is ismétlődnek. A rendőrségi és igazságszolgáltatási rendszerek, a nők biztonsága, a média tudósítási módja, a film által érintett problémák tudatosabbak és mélyebbek, mint gondolnánk.
Végül, ha a 'The Wrestler' vagy a 'Whiplash' iránt érdeklődnek, amelyek az emberi tehetetlenségről és megszállottságról, valamint arról szólnak, hogyan találjunk értelmet a dolgokban, akkor 'A gyilkosság emléke' sokáig megmarad. Miután megnézték ezt a filmet, Park Du-man utolsó mondata és tekintete valószínűleg nem fog eltűnni a fejükből.
Ez a pillantás a megoldatlan ügy gyilkosára irányul, de talán ránk, a vásznon kívüliekre is. "Akkor mit tettünk, és most mit teszünk?" kérdést a film kérdés nélkül, de kitartóan teszi fel. Azok számára, akik egyszer szembenéznének e kérdésekkel, 'A gyilkosság emléke' továbbra is érvényes és a jövőben is felidézhető műalkotás. 2019-ben a valódi gyilkost elfogták, de a film által felvetett kérdések még mindig várják a válaszokat.
